Rólam

Marsi Norbert

Közgazdász, Vállalkozó a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület alapítója és elnöke,
e-mobilitási szakértő

Amit érdemes még tudni rólam: A Budapesti Corvinus Egyetemen szereztem közgazdaságtudományi diplomáimat (BSc és MSc), ösztöndíjjal tanultam Svájc fővárosában, számos iparágban megfordultam, dolgoztam projektmenedzserként közlekedésben, a kereskedelem és az ingatlanhasznosítás területén, nemzetközi tanácsadónál üzletviteli és gazdasági tanácsadóként. Már korábban sem állt messze tőlem a civil szervezetek vezetése, 2016-ban ott voltam az első villanyautós találkozókon, számos saját kezdeményezésem volt, az első sajtómegjelenésekre is sor került. A munkámból adódon az elmúlt években nem volt lehetőségem olyan aktivitást kifejteni mint amit szerettem volna, viszont folyamatosan nyomon követtem az elektromobilitás fejlődését keresleti és kínálati oldalon egyaránt. Fontos kiemelnem, hogy az e-mobilitás kérdéskörét elsősorban gazdasági és üzleti, tehát nem mérnöki aspektusból közelítem meg. A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesületem létrehozásával  eljött az idő, tegyünk együtt az elektromobilitás terjedésének elősegítéséért! 

Linkedin profilom