Hogyan változhat az elektromos autók állami támogatása a közeljövőben?

Ahogyan korábbi bejegyzésemből kiderül, a zöld rendszám jogosultsági körének módosítása mellett, az elektromos autók állami támogatási rendszerét is átalakítja az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A közel 1,5 éve meghirdetett elektromos autóvásárlási programban heteken belül új fejezet nyílik. A lezárult program keretében kizárólag tisztán elektromos meghajtású gépjárművek vásárlását támogatta az állam, maximum 20 millió forintos bruttó vételárig, 21%-os támogatási intenzitással, de beszerzésenként 1,5 millió forintot tehetett ki a támogatott összeg. Az állami támogatással magánszemélyek és jogi személyek is élhettek, viszont más országokétól elétérően, konnektorról tölthető hibridekre nem járt állami támogatás.

Szeretném megjegyezni, hogy a Magyar Állam által nyújtott támogatási és ösztönzési keretrendszer kiemelkedik az egész európai támogatási mezőnyből, a Leaseplan legutóbbi tanulmánya is közel maximális pontszámmal illette a magyar ösztönzési rendszert. Kiemelt kormányzati cél, hogy a megtermelt energia 50-50%-ban atomenergiából és megújuló energiaforrásból származzon, így hosszú távon valóban karbonsemleges lehet az elektromos autók töltése. Energiapolitikai kérdéseket jelen bejegyzés keretében nem kívánok feszegetni.

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a korábbi egyösszegű támogatási rendszer mellett, számos más ösztönző is kínálkozik a döntéshozók számára az elektromobilitás terjedésének felgyorsítására. Azzal a triviális megoldással ezen bejegyzés keretében nem foglalkozom, hogy a támogatási intenzitás (támogatás mértéke) növekedni fog, a bruttó beszerzési ár csökkentésével párhuzamosan, így kizárva a drága elektromos autókat (pl.: összes Tesla típus, Mercedes EQC, Audi e-tron, stb.), illetve nagyobb arányban támogatva a kisebb, kompaktabb elektromos autókat (Volkswagen e-Up, E-golf, Nissan Leaf stb).

Megfontolandó a konnektorról tölthető hibridek bevonása a támogatási körbe, viszont ehhez elengedhetetlen előbb a plug in hibrid kedvezményezetti körének szűkítése (korábbi bejegyzésből a “hogyan” is kiderül). A plug in hibridekre vonatkozó támogatási összeg 50%-a vagy 30%-a lehetne a tisztán elektromos autóvásárlást ösztönző támogatási összegnek, hasonlóan mint Németországban (azon plug in hibrideket támogatja a német állam, melyek károsanyag (co2) kibocsátása 50 g/km alatt van).

Mi lenne ha az Áfa mértékén keresztül támogatnánk? A britek már fontolgatják, hogy eltörlik az elektromos autók Áfá tartalmát, így ösztönözve az elektromos autók vásárlását (Brexit után szabadon megtehetik). Norvégiában évek óta áfa mentesen lehet új elektromos autót venni (az új autó eladások felét elektromos autók teszik ki Norvégiában). Magyarországnak e tekintetben meg van kötve a keze, hiszen csak és kizárólagosan kedvezményes áfakulcsot alkalmazhat, ami jelenleg 5% vagy 18%. Nem pályázati úton történne, így a felesleges túlzott bürokrácia is elkerülhető lenne.

Mi lenne ha e mellett, állami támogatású kamatmentes hitelt vagy lízinget biztosítana az állam? Mivel az elektromos autók, az ugyanabban a kategóriában versenyező hagyományos belsőégésű motorral szerelt változatokhoz képest jelentős felárral vásárolhatóak meg, így a esetleges kamatmentes konstrukció még inkább csökkentené az árkülönbséget, növelné a vásárlási szándékot.

A legutolsó javaslat gyökeres változást eredményezne. Miért ne lehetne bevonni a használtautókat a támogatási körbe? Maximalizálni kell, hogy legfeljebb 2 éves modellt lehet forgalomba helyezi, továbbá a támogatási összeg is kisebb lenne mint egy új elektromos gépjármű esetében. Tény, hogy elsősorban az importot pörgetné fel, de így szinte biztosan több környezetkímélő gépjármű kerülne Magyarország területére, növelve az elektromos autók kínálatát és vonzóképességét.

Marsi Norbert
Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület Társelnöke

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük